Operációs rendszerek harca: XP vs Vista vs SUSE

2007. márc. 20. 1:12 - írta Geri 638 komment

FIGYELEM! EZ A BEJEGYZÉS IDOKÖZBEN ELAVULT! A TARTALMA AZ AKKORI ÁLLAPOTOKAT TÜKRÖZHETI, MELYEK ELTÉRHETNEK A MOSTANIAKTÓL!

 

2007 márciusa van. Kissé furcsa, hogy hasonló tesztet, mint amit itt látni fogtok, még nem találtam az interneten. Rengeteg operációs rendszer összehasonlítás van, de mindegyiket vagy linux fanatikusok írták, hogy lejárassák a windowst, vagy windows fanatikusok (nekik persze a domain nevében szerepel a microsoft szó, és szép kis summát kapnak a semmiért) azért, hogy lejárassák a linuxot. Különös ismertetojelük hogy konkrét méréseket és tényeket egyik sem tartalmaz, és okosabb sem lesz tolük az ember. Ez a cikk egy kicsit más szemszögbol fogja megvizsgálni a dolgokat. Fórumokon sem érdemes ilyenrol vitatkozni, részben azért, mert ha valaki felemlegeti hogy neki ekkor és akkor ez meg az fagy, akkor biztosra veheti hogy 5 percen belül jön valami MS domainos, retardált taigetosz-szökevény bebizonyítani, hogy márpedig NEKI (nem mintha valaki az ellenkezojét feltételezte volna) nem is fagyott soha semmi, pedig már 30 éve ugyanazt a windowst használja, meg különben is o az alfahím, te meg hülye vagy. A linuxos mg3a 1337 haxorok pedig orrba szájba ölik egymást csak azért, hogy bebizonyítsák egymásnak - és a windowsosoknak (code name: dózerz) - hogy márpedig az o általuk preferált disztribúció ezerszer jobb (1337), mint azok a distribek amelyeket nem szeretnek (n00b). Ebbol a cikkbol sokminden ki fog derülni, azt megígérhetem. Milyen operációs rendszerre van szukségem? Az attól függ, mit akarsz vele csinálni. Milyen alapprogramokkal szerelik az OS-eket manapság? Miben más a két másik OS, mint a megszokott XP? Sajnos minden kívánt dolgot nem vizsgálhatok meg, nincs rá kapacitásom, szóval a lényegre fogok szorítkózni.

Eloszó - A Windows XP vonal:
Az XP nem más, mint egy tuningolt Windows2000, ami egy tuningolt Windows NT. A Windows NT-rol annyit érdemes tudni, hogy sokáig a dos alapú 9x vonal mellett létezett, és mivel a 9x a korhoz képest lassan évtizedes lemaradásba került, így az eleinte kizárólag szerverekre szánt Windows NT-t fokozatosan fel kellett készíteni arra hogy képes legyen kiszolgálni az otthoni felhasználók igényeit is. A 9x utolsó zászlóshajója, a ME csúfos kudarc lett, sokan már ekkor áttértek a Windows2000-re. Az NT 4.0-val ellentétben a 2000 nem volt híres a stabilitásáról.
Bár a 2000 nem szerepel ebben a tesztben, lemértük: a grafikus felület egy nap átlagosan 15 alkalommal akadt le több mint 20 másodpercre azért, mert a tálcán egy óvatlan pillanatban jobbgombal kattintittunk. Ez eléggé meredeken hangzik, és sem az NT-ben sem pedig a ME-ben nem tapasztaltunk hasonló jelenséget, ezért nem tudjuk mire vélni a dolgot.Vagyis dehogynem, felírjuk Bill Gates számlájára, ugyanis mást nem tehetünk. Tehát mivel a 9x vonal olyan szinten volt már selejtes, hogy használhatatlanná vállt, mármár a microsoft is az arcát kapargatta miatta, hogy nem lehet továbbfejleszteni normálisan, kénytelenek voltak hát - jobb híján - NT kernelle váltani. Kénytelenek voltak tehát a Win2000-ret áttalakítani hogy megteremtsék az új, ultravibra 2000 nevére is kicsit hasonlító, de mégis sokkal sokkal jobb virtuális orgazmust, a WinXP-t. Mivel otthoni felhasználóknak szánták ezt a remeket, ezért kellett pár aprócska változtatás.
Kicsit meg kellett fúrni itt-ott, kicsit el kellett belolve venni innét-onnét, és kellett neki egy szép nagy reklám. Hogy csak a 'fontosabbakat' emeljem ki: kék lett a tálca és zöld a start menü nyomógombja. Meg az ablakok is kékek lettek.
Konkrétan lényegében kicserélték a dizájt, és a 'lényeges' újítások sora ebben ki is merül. Az NT régebben sosem támogatta normálisan a DirectX-eket arra hivatkozva hogy technikailag bonyolult/megvalósíthatatlan lenne, hirtelen pár nap alatt elkészítették a teljes DX támogatást NT (azaz mostmár XP) alá. Ez az a pont ami eléggé jól reflektál arra hogy miért van az hogy a microsoftnak a cikk további részében egyetlen egy szavát sem fogjuk elhinni. Továbbá, a színek mellett még megkutyulták a felhasználói jogok beállításának lehetoségét, amely minden eddigi módszernél használhatatlanabb.
Ugyanis a felhasználói jogok állítgatásához több teljesen eltéro hely és módszer van az XP-ben, pedig az NT-nél ez még tökéletesen áttlátható volt. Továbbá az XP-ben bentfelejtenek (mostmár 7 éve javítatlan) egy olyan bugot amely a d3d-be (és opengl-be) váltáskor a frissítést elozékenyen 60, esetleg 72 hz-re állítja, majd teljesen spontán, visszatérve asztalra vagy visszaállítja az eredeti frissítést, vagy nem. Hogy ezen a bugon konrkétan mi az amit már 7 éve nem lehet javítani, nem igazán tudjuk, de gondolom ez is "technikailag bonyolult/megvalósíthatatlan". Pozitvumként lehet értékelni hogy az XP jobbára kompatibilis a korábbi .exe-inkel, játékainkal. Az idok során 2 SP látta meg a napvilágot hozzá, amelyek közül érdemlegesebb módosításokat (1 db hasznavehetetlen tuzfal) csak a második tartalmaz. Az XP-nek két verziója van, a Home és a Professional. A home csak annyiban tér el a Professional verziótól, hogy nincs benne SMP támogatás (tehát több processzoros gépek esetében csak az elso procit használhatjuk ki). Ennek oka az, hogy a home editiont közvetlenül a ME leváltására szánták, és mivel (9x alapú mivolta révén) a ME sem rendelkezik SMP támogatással, gatesék úgy vélték hogy a home-ba sem kell. Mindenesetre a tesztben a Professional verzió szerepel. Az XP-bol idoközben készült 64 bites verzió is, de ezt 64 bites proci hiányában mellozzük most.

Eloszó - A Vista
Mivel már 6 éve az XP volt az egyetlen használható "friss" microsoft operációs rendszer, ezért kénytelen volt kihozni a Microsoft a félkész Vista-t. Persze a Vista nem újkeletu dolog, ha jól számolom, már 2005ben már meg kellett volna jelennie.Eredetileg úgy tervezték hogy minden ablakot és dolgot .NET segítségével fognak majd kirajzolni, de mivel a hivatalos verzió szerint még nem elég fejlettek hozzá a processzorok, ezért a tervet hamar ejtették. Álljunk meg egy
szóra, mondjuk nézzünk meg egy ATi Control Center-t, ami ugye .NET-et. Bevallom férfiasan, így 2007ben egy 2 Ghz-s processzorral szerelt gépen nem értem hogy miért kell kb 20 másodpercet (22,9 másodperc, stopperolva!) várnia a rendszernek arra, hogy megjelenjen egy szabványos ablak a képernyon, és kattintgatni lehessen benne. A hozzá való runtimeok is csak kb 40 mbyte ramot fogyasztanak a háttérben, semmit sem csinálva. Nade mivel a .NET használata mégsem kötelezo a Vista-ban, ezért mégsem kell várni fél percet arra hogy egy ablak megnyíljon. Francba!
A Vista, mivel egy felspécizett XP, ezért visszafelé kompatibilis. Vagy nem. A driverarhitektúra enyhe változásokat tartalmaz, de hangkártyáink, hálókártyáink elméletileg a régi driverekkel is lazán menni fognak Vista alatt.
Nézzük tehát az újításokat:
-Új, teljesen logikátlan start menü
-A kék - zöld színsémát kicserélték feketére. Gondolom a design megtervezését egy temetkezési vállalkozóra bízták.
-Az ablakok teteje és a tálca, meg a többi effekt, nos, áttetszo. Mindössze egy DX9 (SM2-es) videókártya kell ahhoz hogy tényleg áttetszo (és elmosott) legyen. Nem, nem elírás, hölgyeim és uraim, az operációs rendszer pixel shadereket használ ahhoz hogy áttetszo legyen az ablakok teteje. Komolyan.
-Egy 2Ghz-s AMD processzorral az eddigi 1%-al ellentétben már csak 92% processzorhasználatba kerül az MP3 hallgatás. (ezt a kijelentést a kommentekben megcáfolták, lehet hogy csak az én gépemet súlytotta.) Ez valójában innováció, legalábbis a Microsoft szerint.
-Lehetoség van flash-el kombinált merevlemezek használatára, amelyeken a flash látja el a gyorsítótár szerepét, és a tányérok felpörgetésére csak akkor van szukség amikor a flash betellik vagy adatot szeretnénk elérni a tányérról. Hogy ehhez mi a fenének kell az operációs rendszer támogatása, és miért nem a merevlemezt vezérlo chip kezeli le, arról nem dalolnak a
döglött füstifecskék. XP-hez hasonlóan ennek is több féle változata létezik. A Home Basic a legolcsóbb, amely még az Aero-t sem támogatja, tehát várhatóan nem fog nagy népszeruségnek örvendeni. A Home Premium változatban - és az Ultimateben - elérheto a Windows Media Center, aminek igazából nem tudjuk hogy mi értelme van, de valamire biztos jó. Ha másra nem, reklámozni, hogy ilyen is van benne. (ki tudja legközelebb talán már a startmenü is külön ficsor lesz és +20.000 ft-ba fog kerülni, vigyázat!) Távoli asztali szerverként való üzemeltetés a Business és az Ultimate verziókban érheto el (ezekszerint a Home Premium és a Home Basic verziókból ezt eltávolították. Más kérdés hogy ez a feature (az XP-ben látottak alapján) teljesen használhatatlan, mert aktiválásakor leválasztja a munkamenetet. Arról nincs infónk hogy ezt azóta javították volna. A BitLocker lemeztitkosítási eljárás szintén az Ultimatetól felfelé érheto el. A BitLocker használatáról - ha ezt olyan módon és minoségben tették meg, mint ahogy az NTFS titkosítást - mindenkit óva intenénk, aki nem szeretné azt hogy az elso windows elszállást követoen minden titkosított adat az örök vadászmezokre távozzon. Vannak erre a célra sokkal értelmesebb virtuális meghajtót készíto titkosítóprogramok. Tehát a felsorolt változatok közül az XP-hez képest a legtöbb újdonságot az Ultimate nyújtja.

Eloszó: SuSE
A Novell féle SuSE 10.2 az egyik legnépszerubb linux alapú operációs rendszer (percre pontosan jelenleg éppen az Ubuntu az), annak ellenére hogy a mármár szállóigévél vált SuSE-t sose kijelentést az úgynevezett hadkór turbólinuxerek (foleg a debian (depilány)-osok) használják. A Novell, bár a Microsoftal (tehát a hardkór linuxerek szemében magával a sátánnal) kötött egyezség óta egyes linuxos egyedek szemében közutálatnak örvend, és csak Microsoft Linuxnak hívják, mindmáig töretlen népszeruségnek örvend. (Röviden, pontatlanul, nagyjából leírva: A Microsoft egy sornyi kódot sem írt hozzá, csak bérli arra az esetre hogy ezt a részben saját linuxát adhassa az olyan embereknek, akiknek elege van a windowsból. Cserébe megígérte hogy nem jelenti fel azokat az embereket akik tole vették a linuxot. Fontos megjegyezni hogy holnaptól bevezetem azt a rendszert hogy holnaptól nem jelentem fel azokat az embereket akiket tökön rúgok, de ha más rúgja tökön azokat az embereket akiket én tökönrúgnék, akkor fel fogom jelenteni azt az embert akit helyettem rúgtak tökön.) A SuSE a mezony többi tagjától eltéroen tehát nem Microsoft képzodmény, és teljesen ingyenesen letöltheto internetrol. (Bár hogyha jobban megfontoljuk ezt a kijelentést, akkor a mezony többi versenyzoje is ingyenesen letöltheto a netrol.) A SuSE, mivelhogy egy linux, ezért elképzelheto hogy a cikk további részében néha csak Linux néven lesz szerepeltetve, mivelhogy alapjaiban véve teljesen megegyezik egy bármilyen másik linuxal. A Linux kb 15 éve létezik, amikoris Linus Torvalds, egy finn egyetemista, poénból nekiállt írni egy posix kiterjesztést Linux néven. Ez a poén, mint azt láthatjuk, eléggé jól sült el. A Linux szerver szinten a kezdetektol fogva dominál, újabban pedig az ú.n. virtuális szerverek "piacát" is teljes egészében uralja. A megfelelo csomagok feltelepítése után kompatibilis a már jól megszokott .exe-inkel is, natív futtatható állománya egy kiterjesztés nélküli bináris fájl (továbbiakban .lnx, néha szokás ELF-nek is nevezni).
A SuSE Linux, mint Linux alapú disztribúció kb 2003tól kezdett népszeru lenni. Hivatalos fejlesztoi elsosorban német anyanyelvu egyének. Részben a nevükhoz fuzodik az XGL megalkotása is, de errol majd késobb. A SuSE telepítésekor kiválaszhatjuk, hogy milyen programokat telepítsünk fel. Érdemes minden egyes programot feltelepíteni, kivétel nélkül.

A tesztkonfiguráció, csak a fontosabb elemekre fókuszálva:
-AMD K7 2400+ (Athlon, 256k)
-1024 Mbyte DDR-RAM (266)
-ECS K7S5A (AGP4X, SiS735)
-ATi Radeon 9800PRO
-Sound Blaster Live! 5.1 Digital REV A0
-WinFast TV2000 XP
-Bluetooth (noname, pici, lila, ledes, BlueSoleil-os driver-mini-cd-vel)
-Intel 21040 PCI hálózati kártya
-SiS900 integrált hálózati kártya
-IBM E74 monitor
-Silicon Image Sil 0680 Ultra-133 Medley ATA RAID Controller

Az elso lépések:
A Sil 0680on 4 db merevlemez van, ezek közül a tesztmerevlemez minden esetben az elso kábel 2. merevlemeze,
egy 7200 RPM-es 30 Gbyte-os slim MAXTOR.

Windows XP:
A WindowsXP-t CD-rol bootolva kell telepíteni. Mivel a Sil 0680-t nem ismeri fel (ami értheto is, mert a Sil csatoló majdnem egyidos vele) ezért a bovítokártyához mellékelt telepítofloppyval telepíteni kell hozzá a megfelelo illesztoprogramot.
Ezt a WindowsXP telepítoje minden gond nélkül elvégzi, majd felismeri a merevlemezeket. A telepítés 2 fo részbol áll, eloször felmásolja a telepítot a vinyóra, elrendezi a boot szektort, majd újraindul és kicsomagolja magát.

Windows Vista:
A Vista-t DVD-rol kell telepíteni, aholis eloször ki kell választani, hogy melyik verziót vettük meg. Mivel a Vista egy 2007es operációs rendszer, ezért joggal elvárható lenne hogy a Sil 0680-at felismerje. De nem. Szerencsére a Sil-t fejleszto emberkék elorelátó módon csináltak hivatalos whql-es Vista-s drivert. Ez aztán szépen floppyra kimásolva, a telepítonek megadva 3-4 másodperces gondolkozás után egy olyan kékhalált vág ki a monitorra, hogy a Chrimson
Jihad irigykedne. A következo lépés az XP-s 2001es driverek kipróbálása volt, amely szintén hasonló eredményt produkált. Miután végigpróbáltam vagy 10 XP-s drivert a Sil 0680-hoz, örömmel konstatáltam, hogy az 1.0.1.7-es verziószámú XP-s driverrel a vinyók rendeltetésszeruen muködnek, halleluja. A telepítés az XP installjához hasonlóan zajlik, viszont eloször ki kell választani, hogy mit vettünk meg. A tesztben az Ultimate lett kiválasztva (ugyanis nem mindegyik verzióban érheto el pl az Aero. Hogy mi az az Aero, azt majd meg fogjuk tudni.) Kulcsot nem kötelezo megadni, ha semmit sem írunk be, akkor 30 próbaidot kapunk, ami alatt az OS teljes mértékben muködoképes marad. Mivel az Ultimate az "ultimate" edition, ezért elvárjuk tole az "ultimate" színvonalat is.

SuSE:
A(z) (open)SuSE 10.2-t szintén DVD-rol lehet telepíteni. Megjegyzendo hogy a SuSE felismerte a Sil 0680 csatolót alapból.
Itt a telepítés 1 részbol áll, a partíciók létrehozását és csomagok feltelepítését követoen a boot szektor beállítása után a rendszer készen is áll a használatra.

AZ ALAPRENDSZEREK MÉRETEI DRIVEREKKEL EGYÜTT:

  XP SuSE Vista
Méret: 1,69 Gbyte 9,12 Gbyte 10,1 Gbyte
Használt fájlrendszer(ek): NTFS EXT3, SWAP_LNX NTFS
Támogatott fájlrendszerek: FAT32, NTFS,
CDFS, UDF
EXT3, FAT32, NTFS
CDFS, UDF, EXT2
Reiser, SWAP_LNX
FAT32, NTFS,
CDFS, UDF

Nos, tehát azt írtam, hogy driverekkel együtt. Lássuk tehát, hogy milyen hardverek voltak melyik operációs rendszer
alatt és milyen formában ALAPBÓL támogatva.

  XP SuSE Vista
Hardveres 2D gyorsítás NEM IGEN IGEN
Hardveres 3D gyorsítás NEM NEM RÉSZBEN
Hangkártya NEM IGEN NEM
Tuner kártya NEM IGEN NEM
Bluetooth NEM IGEN NEM
Intel 21040 PCI (háló) IGEN IGEN NEM
SiS900 (háló) IGEN IGEN IGEN
Sil 0680 IDE NEM IGEN NEM
Összesen: 8/2 8/7 8/2,5

Hogy is volt az a hülyeség, hogy a linux nem támogat semmit? Még el sem kezdtük a tesztet, de a helyzet máris eléggé érdekes. A SuSE eszköztámogatásilag toronymagasan leverte az összes windowst, annélkül, hogy bármilyen drivert is kellett volna telepítenünk. Még a tuner is rendeltetésszeruen muködött alapból. Lássuk, hogy alakul a helyzet abban az esetben ha bevetjük a gyártók által készített illetsztoprogramokat is.

  XP SuSE Vista
Hardveres 2D gyorsítás IGEN IGEN IGEN
Hardveres 3D gyorsítás IGEN IGEN IGEN
Hangkártya IGEN IGEN RÉSZBEN
Tuner kártya IGEN IGEN ???
Bluetooth IGEN IGEN ???
Intel 21040 PCI (háló) IGEN IGEN NEM
SiS900 (háló) IGEN IGEN IGEN
Sil 0680 IDE IGEN IGEN RÉSZBEN
Összesen: 8/8 8/8 8/4

Kompatibilitás konklúzió:
Mivel a Vista eléggé friss OS, driverügyileg nincs a helyzet magaslatán. Mivel egy moddolt XP, ezért visszafelé kompatibilis, elvileg semmi sem akadályozná meg abban hogy tökéletesen muködjön az XP által használt eszközökkel.
De ezekszerint a kékhalálok megakadályozzák. A Tunert és a Bluetoothot egyelore nem rójjuk fel neki vétségként, de az IDE kártya és az egyik hálókártya részleges illetve teljes használhatatlansága már súlyos dolog. Bár az ide kártyába
sikerült életet lehelni, és a hangkártya - amely a hivatalos Vistás WHQL-es Creative driverekkel szintén nem mozdult - telepítése is sikerült nagy nehezen az XP-s drivercd-rol, olybá tunik hogy az MS új zászlóshajója képtelen abszolválni még a legnépszerubb hardvereket is.
Az XP - mivel eléggé régi OS - alapból nem igazán támogatja hardvereket. Szerencsére a megfelelo drivereket levadászva hozzá minden teljesen muködoképes.
SuSE alatt minden hardver teljesen muködoképes, ám ahhoz, hogy teljes hardveres gyorsítást kapjunk, telepíteni kell az ATi drivereket. Ennek az az oka hogy az ATi (és az nVidia) szerzoi jogvédett driverei nem helyezhetok bele a GPL alatt publikált operációs rendszerbe.

HARDVER KOMPATIBILITÁS ÉRTÉKELÉSE:
SUSE: 10/10
XP:10/8
Vista: 10/4

Szoftverkörnyezet:
Az operációs rendszerek harcában fontos erofölény a támogatott formátumok és az alapból mellékelt programok megléte, használhatósága. Az operációs rendszerek programjainak választékát fogjuk most összehasonlítani:

  XP SuSE Vista
Alapveto rajzolóprogram PAINT KPAINT PAINT
Professzionális/fotorealisztikus
rajzolóprogram
NINCS GIMP NINCS
Rajzolóprogram(ok) által ismert
formátumok
bmp, jpg gif
tiff, png









bmp, jpg, gif
tiff, tga, ico,
.xcf, .fli .dcm
.ps, .fits, .fit
.svg .ico .bmp
.psp .tub .psd
.pnm, .ppm,
.pgm, .pbm
.xbm, .icon,
.bitmap .xpm
.xwd .pcx
bmp, jpg gif
tiff, png









Videóvágó szoftver VAN VAN VAN
Modellezo szoftver NINCS BLENDER NINCS
Egyszeru hang lejátszó
alkalmazások
VAN VANNAK VAN
Egyszeru videólejátszó
alkalmazások
VAN VAN VAN
MP3 támogatás alapból VAN VAN VAN
OGG támogatás alapból NINCS VAN NINCS
OGM támogatás alapból NINCS VAN NINCS
DivX támogatás alapból NINCS VAN NINCS
XviD támogatás alapból NINCS VAN NINCS
.DOC támogatás alapból RÉSZBEN VAN RÉSZBEN
MP4 támogatás alapból NINCS VAN NINCS
MPG támogatás alapból VAN VAN VAN
3DS támogatás alapból NINCS VAN NINCS
X támogatás alapból NINCS VAN NINCS
MSN protokolt támogató
üzenoszoftver
csak SP1 után! VAN VAN
ICQ protokolt támogató
üzenoszoftver
NINCS VAN NINCS
YAHOO protokolt támogató
üzenoszoftver
NINCS VAN NINCS
DC fájlmegosztó NINCS NINCS NINCS
Torrent fájlmegosztó NINCS VAN NINCS
Webszerver

Állítólag van

VAN NINCS
C/C++ fordító NINCS VAN NINCS
Elsodleges böngészo IEXPLORER FIREFOX IEXPLORER
Egyéb böngészok NINCS Opera,
Konqueror
NINCS
Karakters módú böngészok NINCS Lynx NINCS
IRC kliens NINCS KVIRC NINCS

Hoppá. XP-t és Vista-t telepítve alapból azon kívül, hogy az asztalt bámuljuk, nem nagyon tudunk mit kezdeni magunkal. SuSE alatt azonban más a helyzet. Olyannyira, hogy szinte nem is kell semmilyen segédprogramot telepíteni késobb a gépre ahhoz hogy a megszokott dolgainkat intézhessük. Szinte minden formátum támogatott, szinte minden tevékenységre megtaláljuk a legfontosabb programokat alapból. Látható, hogy a Vista 10 gigája és a SuSE 10 gigája bizony minoségileg nem éppen egy súlycsoport. Hogy a Vista-ban mi eszik ennyi helyet, amikor a SuSE-hez képest semmi sincs benne, nem vizsgáltuk alaposabban meg. Ez biztos az új VinyótKihasználomTeljesenRandomFileokkal (tm) technológia lehet. És most vessünk egy pillantást az alapveto API-kra, amelyeket alapesetben támogatnak az operációs rendszerek..

  XP SuSE Vista
OpenGL (+ extension rendszer) IGEN IGEN IGEN
D3D 7 IGEN IGEN IGEN
D3D 8 IGEN IGEN IGEN
D3D 9 ALAPBÓL
NEM
ALAPBÓL
NEM
IGEN
OpenAL ALAPBÓL
NEM
IGEN IGEN
DirectSound IGEN IGEN NEM
EAX ALAPBÓL
NEM
??? NEM

Itt a verseny már kiegyenlítettebb. Sajnos a Vista a hangleképezéssel kapcsolatban hadilábon áll. A DirectSound és az EAX - a két legnépszerubb hang API egyszeruen stereo wrappelést kapott OpenAL-ra. Csak úgy csuklóból.
Ez azért is érdekes mert az OpenAL pedig támogatva van, ráadásul alapból. Hogy miért vették ki a DirectSound-ot, arra nem kérezünk rá, mint azt már feljebb ecseteltem, hogy miért nem. Csak találgatni tudunk: valószínuleg a Microsoft már túlságosan nehézkesnek érezte a DirectSound fejlesztését, ezért suttyba dobta. De hogy miért nem hagyta meg a lehetoséget arra, hogy a DirectSound mehessen hardveresen, mikor egyrészt a saját apija, másrészt pedig szinte minden
azt használta, valószínuleg örök rejtély marad. További kemény arconrúgás a Creative felé az, hogy az EAXot sem lehet mostantól hardveresen használni. A dolgokat Aureal szemszögbol nézve feltételezzük hogy az is kimaradt, mondjuk konkrétan fogalmunk sincs az A3D és a Vista viszonyáról, és net szerte sem találni semmi konkrétumot ezzel kapcsolatban még. Viszont a Creative - szokásához híven - megoldotta a DirectSound és az EAX gondokat, ugyanis egy olyan wrappert készített, amely Vista
alatt lehetové teszi a hardveresen gyorsított EAX és Dsound támogatást, persze csak a legújabb csúcskártyáihoz, az X-FI sorozathoz. A SuSE linux ismétcsak szárnyalt, de D3D9 támogatást Cedega nélkül jelen állás szerint nem kapunk.
Összefoglalva a teszt ezen részét:

SZOFTVER KOMPATIBILITÁS ÉRTÉKELÉSE:
SUSE: 10/10
XP:10/7
Vista: 10/5

Gépigény:

A Windows XP 2001ben jelent meg. Akkoriban egy átlagos
gép a következo paraméterekkel rendelkezett:
Processzor: 600Mhz
RAM: 256 Mbyte
SD-RAM
Merevlemez: 10 Gbyte
Videókártya: TNT2
A Windows XP kompromisszummentes futtatásához
szukséges minimum eroforrások a saját tapasztalataink szerint:
Processzor: 233Mhz
RAM: 128 Mbyte
SD-RAM
Merevlemez: 3 Gbyte
Videókártya: TNT
Jól látható, hogy a WindowsXP a megjelenésekor elérheto, átlagnál 2x-3x lasabb gépeken is vígan elszaladgált.

 

A Windows Vista 2007ben jelent meg. Most egy
átlagos gép a következo paraméterekkel rendelkezik:
Processzor: 2000Mhz
RAM: 512 Mbyte
DDR-RAM
Merevlemez: 120 Gbyte
Videókártya: Radeon 9600
A Windows Vista kompromisszummentes futtatásához
szukséges minimum eroforrások a saját tapasztalataink szerint:
Processzor: 2x3000Mhz
RAM: 2048 Mbyte
DDR-RAM
Merevlemez: 30 Gbyte
Videókártya: Radeon 9600
Bill Gates koma, itt súlyos gondok vannak. Már említettem a közel 100%-os procihasználatot MP3 lejátszáskor? Gáz van! (megj: a kommentben hozzászólók közül eddig még senkinek sem jött elo ez a bug. Lehet hogy nem windows media playerrel próbáltak szerencsét?)

 

A SuSE 10.2 2006ban jelent meg. Akkor egy
átlagos gép a következo paraméterekkel rendelkezett:
Processzor: 2000Mhz
RAM: 512 Mbyte
DDR-RAM
Merevlemez: 100 Gbyte
Videókártya: Radeon 9600
A SuSE 10.2 kompromisszummentes futtatásához
szukséges minimum eroforrások a saját tapasztalataink szerint:
Processzor: 333 Mhz
RAM: 256 Mbyte
SD-RAM
Merevlemez: 20 Gbyte
Videókártya: GeForce2
A korhoz képest rendkívül alacsony gépigény.

 

Felhasználói élmény:
(Köszönöm ezt a szép szót, Microsoft. Olyan szép magyar.)
Mivel az XP 2001-ben jelent meg, és akkoriban a kék színu ablakok meg a zöld start nyomógomb menonek és egyedülállónak számított, nem igazán van mivel összehasonlítani.
Ami minket grafikailag érdekel, az a két, napjainkban leginkább középpontban lévo asztaltípus, az AERO és az XGL. Az Aero Vista, az XGL pedig SuSE (vagy bármilyen más) linux alatt muködtedheto

  Aero Xgl
API: DX9 OpenGL
Minimum graf.
kártya
Radeon 9600
vagy
GF FX 5200
GeForce2
de mehet
szoftveresen is
Ablakok tetejének
áttunése
IGEN IGEN
Tálca áttunése IGEN IGEN
Ablakok
deformálódása
NEM IGEN
Ablakok
kimerevíthetosége
IGEN IGEN
Több desktop NEM IGEN
Desktopváltás
animált
NEM IGEN

A Linuxos XGL itt ( http://www.youtube.com/watch?v=DUSn-jBA3CE )
a Windowsos Aero pedig itt ( http://www.youtube.com/watch?v=uszzfAybmsI ) tekintheto meg használat közben.
Bár ez szubjektív, de a szépség szempontjából nézve (kezdve a legszebbel): SUSE > VISTA > XP sorrend alakult ki.

Játékélmény:
Már évek óta annak, hogy az .exe alapú windows alkalmazások és játékok mennek Linux rendszerek alatt is a wine nevu layer segítségével. Cedega alatt gyorsabb lenne, de mivel az fizetos, ezért nem fogjuk használni a tesztben. Bill Gates azt mondta ezelott 1 évvel, hogy a Vista ismét a játékosok gyöngyszeme lesz. Fentebb már láttuk, hogy a térhatású hangot átmenetileg kiírtották, tehát a terv már eleve elbukott. Nézzük meg hogy a legfrisebb Catalyst driverekkel mit produkál a Vista! Az összes játék 1024x768x32-es felbontásban, AA nélkül megy.

  XP SuSE Vista
MOHAA >=60 fps
(vsync?)
>=60 fps
(vsync)
19 fps
Doom3 >=60 fps
(vsync?)
>=60 fps
(vsync)
14 fps
Prey 26 fps 24 fps 6 fps
lgfxTechdemo14
OpenGL
125 fps 139 fps 7 fps
lgfxTechdemo14
Direct3D
50 fps 41 fps 20 fps
COD 120 fps 92 fps 23 fps

Atya úristen. Bill Gates, mi ez?! A Vista egyik játékban sem volt képes folyamatosan 23 fps fölé menni, jóllehet a többi OS (tehát SuSE és XP) alatt mindegyik játék játszhatóan ment. Az eredmény nagyon sivár és lehangoló. A tesztet többször is megismételtem. Eloször Catalyst 7.1 volt, majd - a driver gyengeségére gyanakodva - cseréltem 7.2-re Vista alatt. Az eredmények ugyanazok voltak mind2 driverrel, teáhát ezt nem lehet rákenni a driverek kiforratlanságára.
AA-val csak az lgfxTechdemo14et teszteltem, XP alatt. Ekkor 120 fps-t produkált a program.
Vista alatt az lgfxTechdemo14et 800x600ban is kipróbáltam, úgy 14 fps-re volt képes.

Stabilitás:
Minden processzor, alaplap, memória hibázik. Bizony, hiába futtatod naphosszat a memtestet és nem látsz hibát, hiába huttot nitrogénnel a processzorodat, és veszed vissza az órajelét, a hardverenk hibáznak. Hátmég a szoftvereink!
Sose bízz meg egy programban annál jobban, mint abban, hogy repülni tudsz! Persze a programok olyanok mint egy idozített bomba, ha nem vigyázol, elszállnak veled. Többek között az operációs rendszer feladata ezeknek a hülyeségeknek a kiszurése. Mind XP, mind Vista, mind SuSE használatra 1 hetet szántam. Kevesebbet nem lett volna érdemes, többet meg felesleges lett volna. A használat körülményei:
-Folyamatosan kb 7 nyitva tartott, használgatott firefox ablak, ablakonként kb 10-10 tab-al
-Nyitva tartott fileböngészo ablakok: egy idoben egyszerre kb 30 db
-2 db DC kliens
-2 db Torrent letöltés
-Photoshop, Gimp megnyitva és használva folyamatosan
-GCC fordító folyamatosan használva fejlesztésekhez
-MSN/ICQ folyamatosan megnyitva, aktív folyamatosan kb 30 db csevegoablak.
-IRC (KVIRC) folyamatosan megnyitva, csatlakozva összesen 5 szerverhez, összesen min1egy 70 szobára
-Apache webszerver, FTP szerverek futtatva
-Blender modellezoprogram folyamatosan megnyitva
-Programozás alatt naponta az OpenGL gyorsítás be/ki kapcsolása mintegy 190 alkalommal.
-Folyamatosan nyitvatartott és muködtetett videólejátszó és mp3 lejátszó szoftverek

  XP SuSE Vista
Kékhalálok/spontán újraindulások
végleges fagyások száma 1 hét alatt.
6 db
(5 kékhalál
1 spontán reboot)
0 db 17 db
(17 kékhalál
0 spontán reboot)
A grafikus felület fagyása amibol
tovább tartott kijönni mint 1 perc
5 db 2 db 9 db
Kis bugok - programok spontán
leállásai, lefagyásai
9 db 11 db 11 db
Lefagyás során keletkezo
fájlrendszerhibák száma
24 db 0 db 2 db

XP: XP alatt pár óra munka után a memória mindig megtellt, valszeg nem tudja a kernel rendesen kezelni a memóriafoglalásokat mert mikor új ablakot akartam nyitni, nem sikerült - nem történt semmi, csak ha egy korábbit bezártam. A Fat32 fájlrendszer eléggé gázos, könnyen szállnak el belole a fontos adataink, csak az a furcsa hogy olyan fájlok száltak el XP futtatása során amikhez az OS hozzá sem nyúlt, és nem is azon a vinyón vannak amelyiken az XP. A másik 2 os alatt ilyesmit nem tapasztaltam.

A Vistáról szólva annyit hogy az XP-hez képest sokkal instabilabban viselkedett.

Nagyon rövid összesítés, bár az eredmények alapján szerintem már mindenki levonta:

WindowsXP: Gyors, hajlamos meghalni, de a hülyeségeit már megszoktuk.
Az XP még jóideig a gépünkön marad. Ha a játékfejlesztok SM4ezni akarnak majd (mert DX10 csak
a Vista-ban lesz elvileg) akkor szépen ismét OpenGL-es játékokban fogunk bovelkedni.

Windows Vista: A teszt óriási csalódása. Nem érdemes Vista-ra váltani. Semmilyen operációs rendszerrol sem.
A linuxnál lényegesen rondább és lassabb, a korábbi windowsoknál pedig lényegesen lassabb, bugosabb. Olyan a Vista az XP számára mint a ME a 98 számára. 2009-ben jön az új MS operációs rendszer, ha nem tudnak valami nagyot alkotni akkor folytatódik az a tendencia hogy a linux bázisa évente 50%-al no. Ezzel az ütemmel 7-8 év alatt úgy járhat a Microsoft mint ahogy az Internet Explorer vs Firefox csatában is - a Firefox 10% részesedését 3 év alatt 60%-ra növelte (ez a 60% csak az otthoni felhasználókra vonatkozik!) - a maradék 40% pedig azokból a felhasználókból áll, akik nem tudják hogy van más is, mint az elore telepített IE (a többi böngészovel most ne számoljunk.). Tehát ha a linux (jelenleg 3%) részesedése kb 10% fölé ér, akkor onnéttól kezdve (mivel OS-t azért nehezebb váltani) max 6 (de inkább 8) éven belül a Microsoft kiszorulhat a szoftverpiacról.

SuSE linux: A SuSE a Linux megszokott minoségét, stabilitását, és sebességét hozta.

Kinek mit?
Otthoni felhasználók számára
a Vista csak 3 napig vonzó. Minden csoda 3 napig tart, ezután extatikus sikítozással fogják letörölni. Ezt követoen ki fogják próbálni a felhasználók a SuSE-t, vagy a Kororaa-t is, majd visszatérnek XP-re, azzal a tudattal hogy 3-4 év múlva, ha már az XP teljesen elavul, majd Suse-re, vagy más Linuxra váltsanak.

Szervertulajdonosok számára a három operációs rendszer közül egyedül a SuSE az igazi alternatíva. Az óriási stabilitása következtében jóval kevesebb felügyelet kell az OS-re, amivel pénzt és idot takaríthat meg a cég.

Titkárnok számára - mivel nekik teljesen mind1, úgysem tudják használni, akik pedig mégis, azoknak pedig azért mindegy - SuSE (KDE-vel, XGL-el, ha szépet akarnak) vagy XP a nyero.

Hardcore gamerek számára az XP ellenében nincs alternatíva. A SuSE-n a d3d9-es játékok alapból nem futnak, csak a fizetos Cedega segítségével, Vista-n pedig a teszt tanulsága szerint elég sok játék játszhatatlanul lassú lenne.

Lan party-s gépre XP-t tegyünk mindenképpen. Elég kellemetlen lenne, ha lan party közepén derülne ki egy adott játékról, hogy vagy SuSE-n, vagy Vista-n gondjai akadnak.

Kishugnak, öcsikének SuSE-t és XP-t. SuSE-t azért, hogy kreativitását, muvészi készségeit kiélhesse, hogy ne fagyogasson le a gépe állandóan, ne tudjanak a vírusok széttszaporodni a gépen 5 perc alatt egy IE-bol való kattintástól. XP-t pedig hogy játszhasson.

 

Köszönöm a figyelmet.