TCH (statz) | #1, Főfasz (10466) |
1500 | #2309 | ^ | Idézet | Tue, 15 Jan 2013 14:31:08 +01 |
78.92.*.* | *.pool.t-online.hu |
Az Isten verje meg a szájbatoszott fideszt bazdmeg, hogy kurwa anyját ennek a szélkakaskormánynak bazdmeg. És persze rohadjon szét a mikorfos is a sírjában bazdmeg, ebből is látszik, hogy a mikrofos tisztességesen nem képes játszani, jól lekenték ezt a senkiházi bandát, hogy az adófizetők pénzéből a tízszeresét kapják vissza azért a használhatatlan hulladékért bazdmeg! Ki a fasznak kell a digitális otthon, ahol a mikrofos már figyeli a tévénézőt?! Egyszerűen nem igaz, hogy mindenképpen fizetünk a mikrofosnak, akkor is ha tízcsilliárd parsecre elkerüljük a termékeit; ha másképp nem, majd adóban. Prometheus: Ezt már láttam. December első felében (10.-e körül) rendeltem (illetve Mcload rendelt nekem) egy PGA-206-os socketet az Ebay-en. A feladó Hong Kongban volt és azt írta, hogy circa 1 hét alatt Mo-ra fog érkezni, azaz 17.-én már a magyar póstások kezében lesz. Na, ehhez képest most kaptam meg tegnap du.! Azért ez nem semmi, hogy a 8500km-es Hong Kong - Budapest távot öt nap alatt tette meg a csomag, a 30 km-es Budapest - Érd távolságot meg majdnem egy hónap alatt! (Amiből persze csak 16 volt munkanap, a szünet meg a hétvégék miatt.) Persze nem így működik, de ha átszámítom akkor kijön, hogy ha a pósta ezt a 30 km-es távot 16 munkanap alatt tette meg, akkor az óránként usque 80 méter! Összehasonlításképpen egy mocsári teknős kb. 500 méteres sebességgel közlekedik a szárazföldön! Magyarán a pósta hatszor lassabb, mint egy szájbabaszott teknősbéka! |