@Ádám:Tegnap azt a feladatot kaptam egy kedves ügyféltől, hogy vett a gyereknek egy nyomkövetős okosórát, és nem tudja jól beállítani, mert mindig kiírja, hogy a helymeghatározás be van kapcsolva és távolról lehet figyelni. Emiatt nem jó semmire, mert a gyerek így tudja, hogy valójában nem hiperszuper okosóráról van szó, meg nem azért kapta, mert olyan jó kisfiú/kislány volt, hanem azért, mert a szülő olyan szinten nem bízik benne, hogy minden lépését nyomon akarja követni. Értem, hogy az aggódó szülő a mai világban nem szívesen engedi sehova egyedül a gyerekét, mert veszélyes és elvileg elrabolhatják (bár én ilyet még sosem hallottam), és ennek az órának a segítségével ilyenkor jönne anyuka a hős megmentő, de ha erre a dologra rájön a gyerek (márpedig rá fog jönni), még azt a minimális bizalmat is elveszti a szülőkkel szemben, ami eddig volt. Ráadásul ha én mondjuk egy gyerektolvaj lennék (bár továbbra is fenntartom azt a véleményem, hogy ilyen csak a filmekben van), lehet, hogy együtt dolgoznék mondjuk egy feketekalapos hackerrel, aki segít nekem az órába beépített GPS által lenyomozni a gyerekek pontos helyét. Szerintem ez még rosszabb, mintha szabadon, óra nélkül elvinné valaki (ami nem fog megtörténni). Jézus Atya-úr-isten... Az a szülő nem normális. Nem azt mondom, hogy a gyerek szabadon csavarogjon, de ez azért durva.
Amúgy igazad van, kivéve abban, hogy gyerektolvajok csak a filmekben vannak: vannak igaziból is, de nem hülyék. Első dolguk lenne a gyerektől az összes kütyüt elszedni, mert tudják - ahogy mindenki más is - hogy alkalmasak helymeghatározásra. (Amúgy már a sima buta mobiltelefon is alkalmas arra, legalábbis cella szinten.)
Ez a szülő az eklatáns iskolapéldája annak, hogy miért fogja elfogadni az emberiség, ha egyszer bechipelik. Mert olyan ostobák, hogy elhiszik, hogy az nekünk jó és nem a hatalomnak, hogy minden lépésünket nyomon követik. |